Your Cart

2025. január 09. Csütörtök

Karácsonyi Koncert - 2024. december 19.

Az advent áldott időszakában járva, lázas munkával, izgatottan folyt a készülődés iskolánkban is, hogy a karácsonyhoz elérvén méltón és szeretetteljesen tudjunk ünnepelni. Látványosan szépültek termeink, folyosóink, és az ünnepre hangolódás tevékenységei mind-mind az összetartozás jó érzésével töltöttek el minket.
Készült az idei koncert dekorációja is, hiszen hagyományainkhoz híven, iskolánk Karácsonyi koncertje koronázza meg és zárja le az ünnepi időszakot. Az idei évben egy karácsonyi képeslap varázslatos csillogása fogadta a koncert szereplőit és vendégeinket.
A fellépők között voltak diákok, szülők és pedagógusok is. Alsós és felsős kórusunk, valamint a szülőkkel kiegészült tanári kórus karácsonyi dalokat adott elő és hallhattunk hangszeres produkciókat is. Iskolánk citerásai is bemutatkoztak. Téli verseket szavaltak diákjaink, és gyönyörködhettünk elsős hópihéink, valamint felsős tanítványaink táncában. Két alsós osztályunk is csodálatos és megható színdarabot varázsolt elénk. Több, mint 140 gyermek lépett színpadra ezen a szép, téli estén.
Természetesen a sütiverseny sem maradhatott el, és szebbnél szebb és finomabbnál finomabb édességeket kóstolhattunk.
Az Adys közösség minden tagjának köszönjük, hogy megtisztelt bennünket jelenlétével!
 
 
2025. január 09. Csütörtök
© 2018 - 2023 Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskola
ntp.jpg
okoiskola_logo.jpg
logo.jpg
Image
logo_code.jpg
logo2017.png
Image
mupa_partneriskola_logo_rgb.jpg

Keresés