Your Cart

2025. május 08. Csütörtök

Föld napi beszámoló

Ebben a tanévben, a felsős Föld napi rendezvényen, négy csapat versenyzett
egymással Felvidék, Kárpátalja, Erdély és Délvidék. Az első órában a gyerekek a
csapatvezető tanáraikkal együtt filmet néztek meg Trianonról, ehhez kapcsolódó
totót töltöttek ki és keresztrejtvényt oldottak meg. Voltak, akik székely
rovásírással írt szöveget fejtettek meg, vagy térképen keresték az elcsatolt
területek városait.
Kilenc órától játékos feladatokon mérhették össze tudásukat, erejüket a
csapatok: túráztak és barlangásztak a Tátrában, aranyat mostak a Felvidéken,
várakat építettek a hegyek ormára, követték a Duna vonalát, pecáztak a
Balatonon, fagyiztak Fiumében, lufit kergettek a tengerparton, gőzössel mentek
Budapestről Pozsonyba és vissza, valamint ismerkedtek a Kárpát medence védett
kétéltűivel.
Ismét egy felejthetetlen, jól sikerült délelőttöt tölthettünk el együtt.
Köszönjük a Szervezők munkáját!

2025. május 08. Csütörtök
© 2018 - 2023 Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskola
ntp.jpg
okoiskola_logo.jpg
logo.jpg
Image
logo_code.jpg
logo2017.png
Image
mupa_partneriskola_logo_rgb.jpg

Keresés