Hírek - Versmondó verseny 2017. november 21.
„A vers néma. Adj neki hangot. A vers a könyvben halott. Keltsd életre. Mi a szavalás? A vers föltámasztása papírsírjából. Ez a kor néma. Hangtalanul olvas, hangtalanul ír.
Az ősi közlőforma azonban a szó volt. Ezt ösztönösen érezzük, valahányszor verset szavalnak. Ünnepi borzongás fut át rajtunk, hogy a szóval, mely a könyvben térbeli életet élt, az időben találkozunk. Ezáltal válik a költészet igazán időbeli művészetté. Halljuk, amint a hangok elmúlnak egymás után, mint az élet. Másrészt tudjuk, hogy a vers nem múlik el. E kudarc és diadal együtt jelképezi a költőnek a végtelennel való küzdelmét, ki emberi nyelven nyújtja az istenit: a mulandóság formájában az örökkévalóságot.”
(Kosztolányi – 1928)

Ma a Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskolában életre keltek a versek. „Ünnepi borzongás futott át rajtunk”, mert legnagyobb költőink papírra vetett szavai gyermekek hangján csendültek fel.
Iskolánkban ma került megrendezésre a szavalóverseny, ahol alsó tagozatos kisdiákjaink szólaltatták meg Petőfi, Weöres, Kányádi, József Attila verseit.
Nemcsak a külsőnk, hanem lelkünk is ünneplőbe öltözött erre az eseményre. Hiszen legnagyobb poétáink sorai hol a mélységekbe taszítanak, hol a csillagok közé emelnek, és napfényben fürösztik szívünket. Érzelmek, hangulatok, rímekbe szedett gondolatok csaltak mosolyt az arcunkra.

Hogy jő az ihlet?

Hogy jő az ihlet? Ezt kérdezte tőlem
Kiváncsin valaki.
Hát - néha úgy jő, mint a langy eső
És néha, mint a villám,
Mely erdőre csap tölgyfát gyujtani.
Van rá eset,
Hogy harsonát fú és dobot veret.

Máskor úgy érezem,
Mint egy cirógató, szelíd kezet.
Azután megragad,
Borzongat, dideregtet, mint a láz,
A pokol mélységéig megaláz
Az égig felemel.
Majd én vagyok a "hangulat-halász",
Kire a végtelenség rálehel.
(Reményik Sándor)


Budapest, 2017. november 21.
Horváth Andrea