Hírek - Természettudományi házi verseny
Iskolánkban november 14-én, hétfőn rendeztük meg felsős tanulóinknak, ezt a csapatversenyt. Háromfős csapatokkal indultak, volt olyan osztály, ahonnan két csapat is nevezett.
A diákok előre felkészülhettek a feladatokból, kémiából, fizikából, földrajzból és biológiából, melyeket az iskolánk honlapjáról tudtak letölteni. Összesen 10 csapat vette az első forduló akadályait.
Voltak egyszerűen megválaszolható kérdések, és voltak olyanok is, amin egy kicsit el kellett gondolkodni.
A következő forduló februárban lesz, és akkor hirdetünk eredményt is.

Pillanatképek

Blahó Mónika - munkaközösség-vezető