Hírek

2022-2023. tanév


 
 
Iskolánkban ismét megrendezésre került a házi mesemondó verseny.
Iskolánk alsó tagozatos tanulói lelkesen és felkészülten érkeztek a megmérettetésre.
Láncmesét, népmesét, műmesét hallhattunk.

A mesék a maguk humorával és tanulságaival nagy élményt nyújtottak a hallgatóságnak. 

Köszönjük szépen a gyerekek és a felkészítő pedagógusok munkáját!

Helyezettek:








 
 




 

Megköszönve minden eddigi szülői támogatást, felajánlást, szeretnénk Önöket arra kérni, hogy lehetőségeikhez mérten továbbra is segítsenek bennünket. Úgy támogathatják gyermekeik tanulását, programjait, hogy ez családjuknak nem jelent külön anyagi terhet. Személyi jövedelemadójának 1%-áról mindenki saját maga rendelkezhet, így kérjük, hogy továbbra is segítsék az alapítványt céljainak megvalósításában adójuk 1%-ával is!

Adószám: 18942800 – 1 - 43

 
Az intézményünk tanulói kiváló eredményeket értek el a Kerületi Német vers- és prózamondó versenyen.
 
Vers kategóriában:

Gáspár Dalma Julianna 3.a III. helyezett
Kolozs Lorina 4. a II. helyezett 
Bakos Lilien 5.a II. helyezett
Buku Regina 6.c I. helyezett
Nagy- Tusa Ráhel Erzsébet 7.a III.helyezett

Próza kategóriában:
Nagy Melinda 7.a II. helyzett

Sikereikhez szívből gratulálunk!

Felkészítő tanáraik:
Lupkovics Andrienn
Aszódiné Sánta Noémi
Gondáné Istella Andrea




 
Iskolánkban 2023.01.18-án megrendezésre került alsó tagozaton az olvasás verseny.
A gyerekek felkészülten érkeztek, és elhozták a szívükhöz legközelebb álló olvasmányaikat.


A következő erdemények születtek:

Arany minősítés:
Bódogh Zsófia 2
Szabados Bernadett 3.a
Miklós Mira 3.a
Koncz Panna 4.a
Járdánházhy Kornél 4.b

Ezüst minősítés:
Pálfalvi Zsófia 2.a
Nagy Kamilla Anna 2.a
Krsizt-Földi Natasa Ilona 2.a
Hegyi Levente 2.b
Tóth Bálint István 2.b
Szeles-Moldvai Mia 3.a
Gáspár Dalma Julianna 3.a
Szendefi Márk 3.b
Simon Gábor Attila 4.a
Soós József Dénes 4.b

Bronz minősítés:
Juhász Dominik 2.a
Misinszki Csanád 3.a
Olter Martin 3.b
Pál Erik 4.a
Vitus Félix 4.a

Köszönjük a felkészítő Pedagógusok munkáját!


 
 
 
2022.november 29-én megrendezésre került a kerületi szavalóverseny a Kondor Béla Közösségi Házban.
Iskolánk 1.a osztályos tanulója, Mentolai Loretta az 1-2.évfolyam kategóriában az előkelő  3. helyezést érte el.
Gratulálunk a nagyszerű teljesítményéhez!
Felkészítő pedagógus: Nyeste Alica

 
Papírgyűjtés

2022. október 10-október 14.
7:00- 9:00
15:00-17:00

3-féle papírhulladék hozható: - újság (napilap, reklámújság, magazin, szórólap, katalógus)
- könyv
- irodai papír (famentes, fehér, önátíró tömbök, füzet, szállítólevél, recycling fénymásoló)

NEM hozható: -barna vagy színes hullámpapír doboz
- tojástálca
- tejes- gyümölcsleveses italkarton
- tapéta
- poszter
- plakát
-papírcséve


 
FIGYELEM!

A 2022/2023. tanév rendjére alkalmazandó veszélyhelyzeti szabályokról szóló 368/2022. (IX.29.) Korm. rendelet rendelkezéseinek megfelelően módosult intézményünkben is a kiadható szünetek menete.

A téli szünet 2022. december 22. - 2023. január 8-ig tart! (Az 1. tanítási nap január 9. hétfő.)
Őszi szünet NEM lesz.
A tanév utolsó tanítási napja: 2023. június 16. péntek.
Ehhez igazodva munkatervünkben is módosultak év végi rendezvényeink időpontjai:
Ady-nap: 2023. június 15.
Ballagás: 2023. június 16.

Megértésüket köszönjük!



2021-2022. tanév

 

Idén 2021.06.13-án megrendezésre került a tanár diák röplabda megmérettetés a nyolcadik osztályos tanulókkal.
A szetteket tekintve 2:1 arányban nyertek a diákok! 
Gratulálunk mindkét csapatnak, nagyon szoros volt a mérkőzés.





 
 
Idén a hagyományokhoz híven június 13-án megrendeztük az év végi tanár diák focit. Nagyon izgalmas mérkőzést láthattunk. Gratulálunk mindkét csapatnak.
Az eredmény 5:1 lett a tanárok javára.

 
 

A Kerületi Eötvös Loránd matematikai versenyen
Gyoroki Attila Hunor 3.a osztályos tanulónk II. helyezést ért el.
Felkészítője: Radoszta Linda
Szívből gratulálunk!

 
 
 

Játsszunk Együtt!

2022. április 4-én a kerületi "Játsszunk együtt!" sportvetélkedő döntője zajlott a Pestszentimrei Sportkastélyban.
A 90 éves Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskola történetében először a 3.a osztály
kitartó és lelkes csapata sportszerű és küzdelmes versenyben az előkelő
III. helyezést érte el, amelyre mindannyian rendkívül büszkék vagyunk!


Gratulálunk!

Csapattagok: Koncz Panna, Ocskai Dominika, Papp Bianka, Kovács Annamária, Bodnár Dorina, Kolozs Lorina,
Pál Erik, Orosz Máté, Diós Botond, Kis Gergő, Simon Gábor Attila, Gyoroki Attila Hunor

Felkészítő tanár: Radoszta Linda

Koncz Panna : " A verseny nagyon izgalmas volt, én nagyon jól szórakoztam. Sokat gyakoroltunk rá."


Az alsó tagozatos matematika verseny megrendezésére intézményünkben 2022. március 3-án  került sor.
Az alapvető számolási készség mellett a matematikai problémamegoldás és logikai készségszint  mérése volt a cél. 
Az arany fokozatot elért tanulók - 2. évfolyamtól, évfolyamonként 1 fő - májusban a kerületi versenyen képviselik majd intézményünket.
Köszönet illeti a felkészítő kollégákat, a támogató szülőket, de elsősorban a versenyen részt vett tanulókat.
A szakmai zsűri értékelése alapján a következő eredmény született:
 
1. évfolyam:
arany fokozat: Nagy Kamilla Anna - 1.a
                   
ezüst fokozat: Juhász Dominik - 1.a
Bódogh Zsófia - 1.a
                   
bronz fokozat: Kriszt - Földi Natasa Ilona - 1.a
Hegyi Levente - 1.b
Simon Botond - 1.a
Maxim Dávid János - 1.b
Kaldeneker Gyöngyi Dóra - 1.b
 
Felkészítő pedagógusok:   Szlobodnikné Szirtes Bernadett, Tóth - Kovács Enikő
 
2. évfolyam:
arany fokozat: Erdei Nimród Péter - 2.a

ezüst fokozat:  Gáspár Dalma Julianna - 2.a
Li Alex - 2.a

bronz fokozat: Szendefi Márk - 2.b
Kulcsár Gellért - 2.b
Hoszrovjan Dániel - 2.a
Lovász Péter - 2.b
 
Felkészítő pedagógusok:   Gelóczi Gabriella, Balázs Erzsébet
 
3. évfolyam:
arany fokozat: Gyoroki Attila Hunor - 3.a

ezüst fokozat: Simon Gábor Attila - 3.a
Nagy Zsolt Szilveszter - 3.a

bronz fokozat: Szarka Gábor - 3.a
 
Felkészítő pedagógus:        Radoszta Linda
 
4. évfolyam:
arany fokozat: Miss Ádám Damos - 4.a
Nagy - Tusa Eliána Hanna - 4.a

ezüst fokozat:   Debre Lia - 4.a
Nyeste Lilla - 4.a

bronz fokozat: Bodrogi Alina - 4.b
Gulyás Laura - 4.b
 
Felkészítő pedagógusok:    Gazsi Erika, Szemők Zsuzsanna 
 

 

 

Ady-napok 2022. március 28 - április 1.

 

PROGRAMJAINK

Hétfő           1400 - 1600        Kézműves foglalkozások (adys diákoknak, előzetes jelentkezés tanítóknál, Trudi néninél)
1630       Ady-napok ünnepélyes megnyitója, kiállítás megtekintése

Kedd            1630 - 1715     Iskolanyitogató (Leendő elsősöknek és szüleiknek) - tanítók

Szerda         1400 - 1425        A 2022-es Fővárosi Általános Iskolai Alkalmazói Verseny kerületi            fordulójának eredményhirdetése
1425 - 1700        „A robotok már köztünk vannak” - workshop
1600 - 1700   „Szülőnek lenni a digitális korban” - Matusek Zsuzsa
Safer Internet projekt koordinátor előadása (előzetes regisztráció az adynapok2022@gmail.com email címen)

Csütörtök     1400 - 1600     „Adytröszt”/kvíz délután (adys diákoknak, előzetes jelentkezés Éva néninél)
Szabadulószoba (adys diákoknak, előzetes jelentkezés Kati néninél)

QR kódos nyomozójáték – Tomory Lajos Múzeum közreműködésével
(adys diákoknak, előzetes jelentkezés Kati néninél)

Péntek          1500 - 1700     Talpalávaló (táncok) (adys diákok személyesen, szülők a KRÉTÁ-ban előzetesen jelentkezhetnek Kriszta néninél)

                    1500-1530           Ráhangolódás a táncra – Őszné Torma Krisztina

                    1530 – 1600     Görög tánc – Kadosa Piroska

                    1600 – 1645     Moldvai csángó táncok – Gazsi Erika. Falusiné Várkonyi-Klein Gabriella

1700   Ady-napok zárása



 


2022. február 17-én került sor intézményünkben a házi mesemondó versenyre. 

Kevesen vállalkoztak ennek a gyönyörű, ám nehéz műfajnak a megmérettetésére, azonban a résztvevők nagy igyekezettel, átéléssel adták elő választott meséjüket.
A szakmai zsűri számára is élmény volt hallgatni. Az arany fokozatot elért tanulók a kerületi versenyen képviselik majd intézményünket.
Köszönet illeti a felkészítő kollégákat, a támogató szülőket, de elsősorban a vállalkozó tanulókat.
 
Eredmények:
2. évfolyam:  arany fokozat: Szeles - Moldvai Mia - 2.a
                    ezüst fokozat:  Makk Zsombor - 2.a
                    bronz fokozat: Dolha Patrícia Stefánia - 2.a
 
Felkészítő pedagógus: Moldován Mónika
 
3. évfolyam:  arany fokozat: Bodnár Dorina - 3.a
                    ezüst fokozat:  Vajda Dzsesszika - 3.a
                    bronz fokozat: Koncz Panna - 3.a
 
Felkészítő pedagógus: Horváth Andrea
 
4. évfolyam:  arany fokozat: Nagy - Tusa Eliána Hanna - 4.a
                    arany fokozat: Nyeste Lilla - 4.a
                    ezüst fokozat: Fellegi Zádor - 4.a
                    ezüst fokozat: Vábró Dávid - 4.a
 
Felkészítő pedagógus: Szemők Zsuzsanna


 

 

 


„ Alapvető Jogok Biztosának felhívása a gyermekek oktatáshoz való jogának a pedagógus sztrájk alatti érvényesülése érdekében” című állásfoglalása

Az alábbi lnken lehet megtekinteni:

https://www.ajbh.hu/-/2670755-47


 

Papírgyűjtés

2022. április 25. - április 29.

7:00 - 9:00
15:00 - 17:00

3-féle papírhulladék hozható: - újság (napilap, reklámújság, magazin, szórólap, katalógus)
- könyv
- irodai papír (famentes, fehér, önátíró tömbök, füzet, szállítólevél, recycling fénymásoló)

NEM hozható: -barna vagy színes hullámpapír doboz
- tojástálca
- tejes- gyümölcsleveses italkarton
- tapéta
- poszter
- plakát
-papírcséve

 


Iskolánkban 2022.január 19-én megrendezésre került az alsó évfolyamos házi olvasás verseny.
A szakmai zsűri örömére sok lelkes gyermek készült a megmérettetésre és hozta el kedvenc meséjét.
Gratulálunk minden tanulónak és köszönjük szépen az áldozatos munkát a felkészítő pedagógusoknak.

 
2. évfolyam
Arany minősítés:
Szeles - Moldvai Mia 2.a
 
Ezüst minősítés:
Gáspár Dalma Julianna 2.a
Makk Zsombor 2.a
 
Bronz minősítés:
Nyári Veronika 2.a
 
3.évfolyam
Arany minősítés:
Vajda Dzsesszika 3.a
 
Ezüst minősítés:
Simon Gábor 3.a
Horoskó Lilla 3.a
Soós József Dénes 3.b
 
Bronz minősítés:
Vitus Félix 3.a
Bodorlai Bence 3.b
 
4. évfolyam
Arany minősítés:
Nyeste Lilla 4.a
Bouraine Celina 4.b 

Ezüst minősítés:
Balogh Piroska 4.b

 

 

Kedves Leendő Elsős Szülők!

 

Gyermeküknek a megfelelő iskola és tanító választása nem könnyű feladat.
A következő információkkal szeretnénk Önöknek segítséget nyújtani, hogy megismerhessék intézményünket.

Iskolánk honlapján ezeket a tudnivalókat a Beiskolázás-Iskolacsipegető fül alatt
fogják megtalálni.

Ilyenkor sok kérdés felmerül az intézménnyel kapcsolatban, melyekre a
Gyakori kérdések címszó alatt fogják megtalálni a válaszokat.
A kérdések összegyűjtése után a válaszok felkerülnek a honlapunkra január 25-én.

Kérdéseiket az alábbi e-mail címre várjuk január 21-ig:
ady18csipegeto@ady18.hu

Lehetőséget biztosítunk online találkozásra a jövendő első osztályok tanítóival és az iskola vezetőségével.
Az online beszélgetés időpontjai: január 27-én 1700 óra

Az online beszélgetés a Google Meet felületen zajlik majd.
Az online értekezletre előzetes regisztrációra van szükség az alábbi e-mail címen:

        ady18csipegeto@ady18.hu

Kérjük, hogy küldjék el kérdéseiket, a nevüket, a gyermekük nevét, és azt, hogy melyik osztályunk (általános tantervű, logopédiai {szakértői vélemény}) iránt érdeklődnek,
valamint azt a gmail-es címüket, ahová a belépéshez szükséges Meet-linket küldhetjük.

A belépéshez szükséges linket a jelentkező e-mail címére fogjuk továbbítani.
A beszélgetésbe való belépéshez    ….@gmail.com végződésű e-mail cím szükséges!
A bejelentkezéshez kérjük, olvassák el a következő útmutatót!

Bejelentkezés a Google Meet felületre:

A Google Meethez célszerű laptopon vagy asztali számítógépen bejelentkezni.
A mobiltelefonon keresztül való részvételt csak végső esetben javasoljuk.

A linkre kattintva azonnal bejön a Meet felülete. Ott, a „csatlakozás a
beszélgetéshez” gombra kell kattintani. Ezek után, a beszélgetést kezdeményező,
engedélyezi a kapcsolódást a beszélgetéshez.

 


buek2.gif - 314,48 kB

 





Bölcs Bagoly verseny alsós


Októberber 20-án iskolánk alsó tagozatos tanulói próbára tehették rejtvényfejtő képességüket, logikus gondolkodásukat, kreativitásukat, megfigyelőképességüket az immár hagyományosan, évről évre megrendezésre kerülő Bölcs Bagoly versenyen. A délután folyamán feladatlapot oldottak meg a gyerekek, a saját évfolyamuk ismereteihez igazodva. Voltak anyanyelvi rejtvények, matematikai feladványok, tudást és kreativitást próbára tevő feladatok. A versenyen legjobban teljesítők arany minősítést kaptak.

Arany minősítést kapott:

Bódogh Zsófia 1.a
Nagy-Tusa Jonatán 1.a
Kriszt-Földi Natasa 1.a
Miklós Mira 2.a
Sztancsev Dorina 2.a
Gyoroki Attila 3.a
Tóth Teodóra 3.a
Nagy-Tusa Eliána 4.a
Debre Lia 4.a
Nyeste Lilla 4.a


Könyvtári órarend

 

Október 11-től az órarend visszavonásig érvényes

 

A HÉT

KÖNYVTÁR Órarend

 

Hétfő

Kedd

Szerda

Csütörtök

Péntek

6.

hittan

 

hittan

 

4.b

7.

7.c korr

XXX

hittan

6.ab

5.ac

8.

8. szakkör

4.a korr

XXX

7.ac

 

 

B HÉT

KÖNYVTÁR Órarend

 

Hétfő

Kedd

Szerda

Csütörtök

Péntek

6.

hittan

XXX

hittan

 

6.ab

7.

4.a

7.c korr

hittan

7.ac

5.ac

8.

7.b

3.a

3.b

8.ab

 

 

A járványügyi korlátozások miatt a könyvtárban egy tanórán csak egy
osztály/tanulócsoport tanulói látogathatják a könyvtárat az órarend szerint.
Kivétel, ha kötelező feladathoz más időpontban kell bejönni.
Számítógépet csak házi feladathoz, tanulmányi versenyre készüléshez vagy továbbtanuláshoz és egyéb hivatalos ügyekben lehet használni.


Majer Zsuzsa néni

könyvtáros



Iskolai rajzverseny - helyezettek


1. osztály 

1. helyezett: Nagy Kamilla Anna
2. helyezett: Bódogh Zsófia
3. helyezett: Pálfalvi Zsófia

2. osztály
1. helyezett: Dolha Patrícia Stefánia
2. helyezett: Szabados Bernadett
3. helyezett: Miklós Mira

3. osztály
1. helyezett: Szarka Gábor
2. helyezett: Járdánházy Kornél
3. helyezett: Koncz Panna

4.osztály
1. helyezett: Nagy-Tusa Eliána
1. helyezett: Bakos Lilien
2. helyezett: Miss Ádám Damos
3. helyezett: Debre Lia

 

Papírgyűjtés

 

Papírgyűjtés

2021.október 18. - október 22.

7:00 - 9:00
15:00 - 17:00

3-féle papírhulladék hozható: - újság (napilap, reklámújság, magazin, szórólap, katalógus)
- könyv
- irodai papír (famentes, fehér, önátíró tömbök, füzet, szállítólevél, recycling fénymásoló)

NEM hozható: -barna vagy színes hullámpapír doboz
- tojástálca
- tejes- gyümölcsleveses italkarton
- tapéta
- poszter
- plakát
-papírcséve


Tanévkezdés

 

Tisztelt Szülők!

Szeretettel köszöntjük Önöket és gyermekeiket az új tanévben! A 2021/2022. tanévet jelenléti munkarendben tudjuk szerencsére megkezdeni.

Néhány, a tanévkezdéssel kapcsolatos, lényeges információt szeretnénk megosztani Önökkel:

 

  1. Az ünnepélyes tanévnyitót szeptember 1-jén 8 órakor tartjuk az udvaron. Hozzátartozók számára a részvétel engedélyezett. (Eső esetén a tornateremben lesz az ünnepély, ebben az esetben csak az elsős szülők részvételével!) Ünneplő kötelező!

Ünnepély után az elsős tanulók szülei bekísérhetik gyermekeiket a tantermekbe.

  1. Szeptember 1-jén 11:45-ig van tanítás. Az osztályfőnöki órák után ebédelhetnek a gyerekek, majd haza lehet menni. Tanítás után kizárólag írásos kikérővel tudjuk a diákokat egyedül / kísérővel hazaengedni. A kikérőt kérjük, az üzenőfüzetbe írják! Feltétlenül tüntessék fel a hazaengedés kívánt időpontját és módját (egyedül vagy kísérővel)!

Szükséges felszerelés: üzenőfüzet, bizonyítvány, tolltartó

Az 1-2. évfolyam, valamint a felső tagozat a főkapun, a 3-4. évfolyam a Törvény utcai kapun hagyja el az iskolát.

Délután 17 óráig összevont ügyeletet biztosítunk.

  1. Tankönyvosztás a 2.a, 3.a, 4.a osztályok és a felső tagozatosok számára augusztus 30-31-én lesz 10.00 és 18.00 óra között. Az első osztályok és a logopédiai osztályok tanulói az első napon kapják meg a tankönyveket.
  2. Oltás: Az oltásra jelentkező 12 éven felüli gyermekek aug. 31-én 13 órakor kapják a Pfizer oltóanyagát, itt az intézményben. Fontos, hogy az oltakozó diákok rendelkezzenek az oltáshoz szükséges a szülő/gondviselő által aláírt hozzájáruló nyilatkozattal (melyet korábban kiküldtünk).

 

Üdvözlettel:
Az iskola vezetősége       
                    

 Tanévkezdés


2020-2021. tanév

Köznevelési díj

Köznevelésért díjat kapott kedves Pedagógusunk, példamutató tanári helytállásáért, több évtizeden át tartó kiemelkedő szakmai munkájáért, szűkebb és tágabb környezetében végzett kiemelkedő pedagógiai munkásságáért, innovációs törekvéseiért.
Nagyon büszkék vagyunk Falusiné Várkonyi-Klein Gabriellára.



Tanár diák röplabda meccs


Idén 2021.06.10-én megrendezésre került a tanár diák röplabda megmérettetés a nyolcadik osztályos tanulókkal.
A szetteket tekintve 2:1 arányban nyertek a tanárok! 
Gratulálunk mindkét csapatnak, nagyon szoros volt a mérkőzés.

 

Tanár diák focimeccs


Idén június 8-án végre megrendezhettük az év végi tanár diák focit. Nagyon izgalmas mérkőzést láthattunk. Gratulálunk mindkét csapatnak.
Az eredmény 2:1 lett a tanárok javára.

Online Komplex Vetélkedő


A Külső - Pesti Tankerületi Központ támogatásával, a Kapocs Magyar - Angol Két Tannyelvű Iskola „ONLINE  KOMPLEX VETÉLKEDŐ” szervezett 3-4. osztályosoknak.

A Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskolát a  3.a osztályos tanulók,
név szerint:  Debre Lia, Nagy-Tusa Eliána Hanna, Nyeste Lilla képviselték,
akik nagy büszkeségünkre III. helyezést értek el. „Furmint csapat” csapatnév alatt versenyeztek.

Felkészítő pedagógus: Hunyadi Éva.

 

Gratulálunk nagyszerű teljesítményükhöz!

 

Oklevél

Nyelvi mérés


2020/21-es tanév idegen nyelvi mérés eredményei

 

 

6.a alap

6.b alap

6.c emelt

NÉMET

-

35 %

75 %

ANGOL

78 %

-

 

 

 

 

 

 

8.abc alap

8.abc alap

8.abc emelt

NÉMET

-

40 %

85 %

ANGOL

94 %

48 %

-

 

 

 

A 8. évfolyamon angol nyelvből 4 fő valamint német nyelvből 1 fő ért el 100 %-os eredményt.

 

 

Az idegen nyelvi mérés két részből állt: olvasott és hallott szöveg értéséből, erre 2x30 percük volt a diákoknak.

 

 

Fejlesztési javaslatok.

  • hallás utáni értés fejlesztésére: a tankönyvi feladatokon túl további feladatok beemelése az órákra
  • szövegértés fejlesztésére: a tankönyvi feladatokon túl további szövegértési feladatok gyakorlása az órán és a korrepetáláson
  • a teljesítmény-stressz oldása beszélgetéssel, gyakorlással (vizsga imitálása, oldott hangulat fenntartása)
Nyelvi mérés pdf


Nyári napközis tábor


Kedves Szülők!

A lenti linkeknél megtalálhatók a nyári táborral kapcsolatos információk és dokumentumok

A tábori szolgáltatás igénybevételének feltétele a kitöltött JELENTKEZÉSI LAP és EGÉSZSÉGÜGYI NYILATKOZAT.

Tájékoztató nyári napközis tábor

Jelentkezési lap 2021

Egészségügyi nyilatkozat

Napközis tábor befizetések, szakok


Szülői értekezlet

 

Szeretettel várjuk a leendő első osztályosok szüleit június 8-án, kedden 17 órától megtartandó szülői értekezletünkre. 

Az aktuális járványügyi helyzetre való tekintettel a szülői értekezletet megelőző héten emailben kapnak értesítést az értekezlet helyszínéről és megtartásának módjáról.


A Hit- és erkölcstan


Kedves Szülők!

A Hit- és erkölcstan csoportokból átjelentkezési lehetőség minden tanév május 20-ig lehetséges, mely a következő tanévre szól.
Ha valaki élni szeretne a lehetőséggel,a mellékelt nyomtatványt kell kitöltve, a megadott határidőig visszaküldeni.


Hit- és erkölcstan

A Dohnányi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola felvételt hirdet

 


Ingyenes szűrés




Külső-Pesti Tankerületi Központ Facebook oldala

 

Kedves Szülők!

A Tankerület létrehozott egy Facebook oldalt, ahol könnyebben informácikóhoz juthatnak.


Ide kattinva elérheti: Külső-Pesti Tankerületi Központ



1. osztályokba felvett gyermekek


2021-2022-es tanévben induló 1. osztályokba felvett gyermekek oktatási azonosítószáma:

Felvett gyermekek

Fotópályázat


Fotópályázat

„Egy fa négy arca”

 Készíts a telefonoddal évszakonként egy-egy képet

egy szép fáról!

Majd a képeket rendezd kollázsba!
Papíralapon, fotópapírra kinyomtatva add le,
Andi néninek (alsósok), Mónika néninek (felsősök)
január 7-ig!



Fotópályázat


Intézményi tájékoztató


Tisztelt Szülők, Gondviselők!

Az emberi erőforrások minisztere 17/2021. (111.5.) EMMI határozata alapján az általános iskolákban 2021. március 8-tól 2021. március 31-ig a nevelés-oktatás tantermen kívüli, digitális munkarendben kerül megszervezésre.

A tavaszi szünet a tanév rendje szerint, 2021. április 1-6. között lesz.

A tantermen kívüli, digitális munkarend időszakában a kontaktusszám minél jelentősebb csökkentése érdekében gyermekfelügyelet nem kerül megszervezésre az intézményben.

Étkezési igényüket a GESZnél kell jelezniük, telefonon vagy írásban, bővebb információt a délelőtt folyamán elküldött levélben találnak.

Az iskolánkban rendelkezésre álló digitális eszközök a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is kiadhatók a tanulók részére, az igényeket írásban az osztályfőnöknek vagy az iskola email-címére küldjék. (imreiady@gmail.com )

Kérem, folyamatosan kísérjék figyelemmel az iskola honlapját (www.ady18.hu ), facebook oldalát a további információkért! 
Mégis szervezünk ügyeletet, aki ezt gyermeke számára igényli, az imreiady@gmail.com email címen jelezze! Naponta 7:00-17:00-ig!

A jelenlegi veszélyhelyzeti iskolai intézkedések célja a járvány megfékezése és mindannyiunk egészségének védelme. Ezért kérem, hogy figyeljenek arra, hogy a gyerekek maradjanak otthon! Kerüljék az osztálytársakkal, barátokkal való találkozást, ne használják a tömegközlekedést, stb.


Megértésüket és támogatásukat köszönjük!



Házi mesemondó verseny


2021. február 17-én került megrendezésre az alsó tagozatos házi

mesemondó verseny.

A Tanulók rendkívül változatos, tanulságos,színes, humoros mesékkel
készültek.
Ezúton is gratulálunk minden Résztvevőnek, a felkészítő Pedagógusnak és a
támogató Szülőknek.
Bebizonyosodott, hogy a mesének a mai modern világban is van létjogosultsága.
Köszönjük szépen az élményt, amelyet a mesék hallgatása során éltünk meg!

Az alsó tagozatos házi mesemondó verseny eredménye:

ARANY fokozat: Szeles - Moldvai Mia 1.a
Nagy Máté 1.a
ARANY fokozat: Bodnár Dorina   2.a
ARANY fokozat: Nyeste Lilla  3.a

EZÜST fokozat: Miklós Mira 1.a
Misinszki Csanád 1.a
EZÜST fokozat: Simon Gábor  2.a
EZÜST fokozat: Magyaros Erika Irma 4.a
Cseke Zsombor 4.b 

BRONZ fokozat: Vajda Dzsesszika  2.a

Felkészítő pedagógusok:
Moldován Mónika, Horváth Andrea, Hunyadi Éva, Nyeste Alíz, Brunnerné
Balogh Éva, Nagyné Mosonyi Katalin

A mese mindenkié. Hallgassatok, olvassatok mesét!


Városligeti Jégvarázs pályázat


A 3.a osztály részt vett a Városligeti Jégvarázs pályázaton.
A gyerekek elismerő oklevélben részesültek.

Felkészítő tanár: Szemők Zsuzsanna

3.a Elismerő oklevél

Szemők Zsuzsanna oklevél


Házi szépírás verseny


Iskolánkban 2021. január 28-án megrendezésre került felsős házi szépírás verseny.


Eredmények:

5-6 évfolyam:

1. Kovács Bettina 6.b
2. Kállay János 5.b
3. Atit Vijian 5.b

7-8 évfolyam:

1. Kerezsi Alexa 8.b
2. Varga Zsombor 8.b
3. Fodor Dávid 8.b

Gratulálunk nekik!

Felkészítő tanárok:
Nagy Alexandra
Pataki Anita
Póschné Holdházy Ráhel



Pestszentimrei Közösségi Ház pályázata


A Pestszentimrei Közösségi Ház által meghirdetett Magyar Kultúra napi pályázatra intézményünk szép számmal küldött be pályamunkát.
Oklevéllel jutalmazták több 3. a osztályos diákunkat.
Szívből gratulálunk tehetséges diákjainknak: Bakos Lilien, Debre Lia, Dénes Máté, Erdei Olivér László, Hanák Bence, Kovács Zoltán tanulóknak.
Külön díjazták Debre Lia munkáját egy Festő workshoppal.

Felkészítő tanár: Szemők Zsuzsanna

https://www.facebook.com/pikhaz/videos/1198642013871670

Házi versmondó verseny


Iskolánkban 2021. január 22-én megrendezésre került házi versmondó verseny.
A tanulók szabadon választható versből készültek fel. Külön pontozták az 5-6 évfolyamot és a 7-8 évfolyamot.

Eredmények:

5-6 évfolyam:

1. Gott Adrián 5.a
2. Kurdi Bence 5.b
3. Obora Andrea 6.a

7-8 évfolyam:

1. Balassa Melinda 8.b
2. Bercsényi Sámuel 7.a
3. Tóth Noémi 7.a

Gratulálunk nekik!

Felkészítő tanárok:
Nagy Alexandra
Pataki Anita
Póschné Holdházy Ráhel



Házi olvasásverseny


Iskolánkban 2021. január 20-án megrendezésre került a házi olvasás verseny. A tanulók szabadon választott mesével készülhettek.
Az ismert mese elolvasása után, ismeretlen szövegrészt kellett olvasniuk.
Minden tanuló felkészülten érkezett, a szakmai zsűrinek nagyon nehéz dolga volt.
Köszönjük szépen a színvonalasan olvasott meséket a tanulóknak. Továbbá, köszönjük szépen a tanítók felkészítő munkáját.
 
Olvasásverseny eredménye
2020-2021-es tanév
 
Arany minősítés
Gyoroki Attila Hunor 2.a
Koncz Panna 2.a
Debre Lia 3.a
Nyeste Lilla 3.a
Árvai Mónika 3.b
Bouraine Celina 3.b
Magyarosi Erika Irma 4.a
Ludmann Zsófia 4.a
 
Ezüst minősítés
Horoskó Lilla 2.a
Soós József Dénes 2.b
Varga Béla 2.b
Vábró Dávid 3.a
Orosz Réka 4.a
Tóth Gergely Péter 4.a
Kun Botond Szabolcs 4.b

Gratulálunk nekik!
 
Felkészítő tanárok: 

Brunnerné Balogh Éva
Falusiné Várkonyi-Klein Gabriella
Gazsi Erika
Horváth Andrea
Hunyadi Éva
Nagyné Mosonyi Katalin


Kedves Leendő Elsős Szülők!

 

Gyermeküknek a megfelelő iskola és tanító választása nem könnyű feladat.
A következő információkkal szeretnénk Önöknek segítséget nyújtani, hogy megismerhessék intézményünket.

Iskolánk honlapján ezeket a tudnivalókat a Beiskolázás-Iskolacsipegető fül alatt
fogják megtalálni.

Ilyenkor sok kérdés felmerül az intézménnyel kapcsolatban, melyekre a
Gyakori kérdések címszó alatt fogják megtalálni a válaszokat.
A kérdések összegyűjtése után a válaszok felkerülnek a honlapunkra február 1-jén.

Kérdéseiket az alábbi e-mail címre várjuk január 25-ig:
ady18csipegeto@ady18.hu

Lehetőséget biztosítunk online találkozásra a jövendő első osztályok tanítóival és az iskola vezetőségével.
Az online beszélgetés időpontjai: február 3-án és 10-én 1700 óra

Az online beszélgetés a Google Meet felületen zajlik majd.
Az online értekezletre előzetes regisztrációra van szükség az alábbi e-mail címen:

        ady18csipegeto@ady18.hu

Kérjük, hogy küldjék el kérdéseiket, a nevüket, a gyermekük nevét, és azt, hogy melyik osztályunk iránt érdeklődnek,
valamint azt a gmailes címüket, ahová a belépéshez szükséges Meet-linket küldhetjük.

A belépéshez szükséges linket a jelentkező e-mail címére fogjuk továbbítani.
A beszélgetésbe való belépéshez    ….@g-mail.com végződésű e-mail cím szükséges!
A bejelentkezéshez kérjük, olvassák el a következő útmutatót!

Bejelentkezés a Google Meet felületre:

A Google Meethez célszerű laptopon vagy asztali számítógépen bejelentkezni.
A mobiltelefonon keresztül való részvételt csak végső esetben javasoljuk.

A linkre kattintva azonnal bejön a Meet felülete. Ott, a „csatlakozás a
beszélgetéshez” gombra kell kattintani. Ezek után, a beszélgetést kezdeményező,
engedélyezi a kapcsolódást a beszélgetéshez.


                          Letölthető pdf formátum: Kedves Elsős Szülők!   

                    


VONALAK, FOLTOK, RÍMEK, RITMUSOK



Kedves alkotó Gyerekek!
Tisztelt felkészítő tanár Kollégák!

Nagyon örülök hogy ebben a nehéz helyzetben, az irodalomra is nyitottan, a vizuális művészetekben önkifejezésre találva, alkotni tudtatok. Lassan gyűltek a rajzok, de megvártuk a határidő után érkezőket is. Így kissé eltolódtak a dátumok, viszont színesedett a paletta. Egyre izgalmasabb képkivágású, sajátos nézőpontú kép gyűlt az asztalomra. Többségében 5-6.-os, színes technikával dolgozóktól kaptunk képeket. A grafikát kevesen választottátok, így összevonva értékeltük az 5-6.-os korosztályt. A 7-8.-os korcsoport még kisebb számban mutatkozott meg. Közülük négy különdíjast választottak ki a zsűri tagjai: Krausz Margit művésztanár, festőművész és Sarmasági Andrea fotográfus a Budaörsi Művészeti Egyesület tagja. Az alábbi összeállítás csak metszetet ad a beérkezett munkákból, de minden beküldött képet kiállítunk iskolánkban. Decemberben elküldjük a helyezettek díjait és januárban minden rajzot visszajuttatunk tulajdonosának. Gratulálok mindnyájatoknak az elért eredményhez, az örömmel végzett munkához. Köszönöm, hogy rajzaitokkal megtiszteltetek minket. Külön köszönöm felkészítő tanár kollégáim nagy odafigyeléssel végzett munkáját.

Tolmácsi Klára A Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskola Vizuális és környezetkultúra szakos tanára



VONALAK, FOLTOK, RÍMEK, RITMUSOK


Fotóverseny


Az ökoiskola keretén belül fotópályázatot hirdettünk iskolánk minden tanulója számára, „a természet, ahogy én látom” címmel.
Huszonöt pályamunka érkezett a felhívásra. Mindenki szavazhatott a neki legjobban tetsző képre, így alakult ki a sorrend.
Az első hat helyezettet értékeltük egy-egy oklevéllel, valamint egy jelképes ajándékkal.

I. helyezett: Aszódi Pál 8.c

II.helyezett: Veres Péter 8.a

III. helyezett: Kolozs Lilien 5.a

Alkotások


Tisztelt Szülők!


Tájékoztatás októbertől bevezetett ebédbefizetés változásokról!


Budapest XVIII. Kerületi Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskolában

2020. október hónapra az iskolákba meghirdetett iskolai étkezési térítési díj befizetések elmaradnak!


Letöltés: Tájékoztatás ebédbefizetésről



Tisztelt Szülők!



Étkezési térítési díj befizetésével kapcsolatos változások

Letöltés: PDF


Tisztelt Szülők!


EBÉDBEFIZETÉS

Budapest XVIII. Kerületi Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskolában

2020. október 8-án csütörtökön
7.30-11.00 és 13.00-17.30
valamint
2020. október 13-án kedden
7.30-11.00 és 13.00-17.30

2020. november 1-30-ig terjedő időszakra, 21 napra.

Letöltés: PDF

Letöltés: PDF



Tisztelt Szülők!


Tanévkezdési információk


A tanévkezdéssel kapcsolatos infomációkat az alábbi linkeken érhetik el.


Tanévnyitó ünnepély

Első tanítási nap

Intézményi protokoll

Ügyintézési rend

Nyilatkozat

Tanszercsomag



Tisztelt Szülők!



TANKÖNYVOSZTÁS


A tankönyvosztás a tornateremben lesz.

2020. augusztus 31. hétfő 10-18 óráig
ALSÓ TAGOZAT „A” osztályok tankönyvei vehetők át.
Az 1-4. „B” (logopédiai) osztályoknak NEM KELL KÜLÖN BEJÖNNI, ők az első tanítási napon kapják meg a tankönyveiket.
Akinek felső tagozatos testvére van, és szeretné, az elviheti a felsős testvér tankönyveit is.

2020. szeptember 1. kedd 10-16 óráig
FELSŐ TAGOZAT: osztályonként az osztályfőnöki órák keretében.
10 órakor az 5.a osztállyal kezdünk, és folyamatosan hívjuk az osztályokat ebédig.

Aki ezekben az időpontokban nem tudta átvenni a tankönyveit, ebéd után
kb. 13 órától 16 óráig tudja megtenni.
A tankönyvek ingyenesek, és a könyvtári tankönyveket tanév végén vissza kell adni az iskolai könyvtárba.


Tisztelt Szülők!


EBÉDBEFIZETÉS

Budapest XVIII. Kerületi Ady Általános Iskolában

2020. szeptember 09.-én szerda
7.30-11.00 és 13.00-17.30
valamint
2020. szeptember 17.-én csütörtök
7.30-11.00 és 13.00-17.30

2020. október 1-30.-áig terjedő időszakra, 16 napra.

Letöltés: PDF



Tisztelt Szülök!


Szeretnénk megmutatni, hogy ebben az évben is milyen sikeresek voltak a gyermekeink, pedagógusaink.

Akikre büszkék lehetünk a 2019/2020-as tanévben

Megtekintés:PDF


Tisztelt Szülők!



EBÉDBEFIZETÉS

Budapest XVIII. Kerületi Ady Általános Iskolában

2020. augusztus 11.-én, kedd
7.30-11.00 és 13.00-17.30
valamint
2020. augusztus 19.-én, szerda
7.30-11.00 és 13.00-17.30

2020. szeptember 1-30.-áig terjedő időszakra, 22 napra.



Letöltés: PDF


2019-2020 Tanév

Tisztelt Szülők!



A 2020 Agusztus és Szeptemberi ebéd befizetési időpontok

Letőltés: PDF



Tisztelt Szülők, kedves zenét tanulni vágyó Gyermekek!

 

A Dohnányi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola a kialakult helyzet miatt előreláthatólag 2020 augusztusában szervezi meg a 2020/2021-es tanévre a felvételi eljárást.
Az alábbi Regisztrációs lap kitöltésével tudnak jelentkezi a felvételire, melyet kérjük legkésőbb 2020. augusztus 14-ig a dohnanyifelveteli@gmail.com email címre eljuttatni szíveskedjenek.
 
 
A felvételi pontos időpontjáról később tudnak tájékozódni a Zeneiskola honlapján
 

Tisztelt Szülők!



EBÉDBEFIZETÉS
a Budapest XVIII. Kerületi Ady Általános Iskolában
2020. június 9.-én, kedden
7.30-tól 11 óráig és 13-17.30 óráig
valamint
2020. június 16.-án, kedden
7.30-tól 11 óráig és 13-17.30 óráig

letőltés: PDF


Tisztelt Szülők!



Befizetés időpontok a 2020.04.06-05.29. és a 2020.06.02-06.26. étkezési időszakra

Teljes PDF megekintése



Tisztelt Szülők!

A 2020-2021-es tanévben az első osztályokba felvételt nyert gyermekek oktatási azonosító számai.

PDF: letöltés



Tisztelt Szülők!

Segítség beiratkozáshoz

Beiratkozás általános iskolába KRÉTA hozzáférés nélkül:

Tisztelt Szülők!



A tavaszi szünet 2020. 04. 09-től 2020. április 14-ig tart.
A szünet előtti utolsó digitális tanítási nap: 2020. 04. 08. szerda.
A szünet utáni első digitális tanítási nap: 2020. 04. 15. szerda.


letöltés:
PDF


Tájékoztató!






Letöltés: PDF


Tisztelt Szülők!

Szeretettel meghívom Önöket
2020. március 11-én, szerdán 14:45 órára a
Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskolába a 2020/21-es tanév
Etika/Hit- és erkölcstan tantárgyról tartott Szülői tájékoztatóra.

Letöltés: PDF


Tisztelt Szülők



Tálalókonyhára 4 órás mosogató munkatársat keresünk!

Munkaidő: 11:00 órától 15:00-ig



Intézményvezetői pályázat






Letöltés: PDF


Búcsúzunk Bakos Istvánnétól

Ebédbefizetés Március hónapra



2020.febr. 4. kedd 7.30-11.00 és 13.00-17.30
2020.febr. 18. kedd 7.30-11.00 és 13.00-17.30

Pótbefiz.: 2020. febr. 24. hétfő 9-12 óráig
2020. febr. 25. kedd 9-12 óráig
2020. febr. 26. szerda 9-12 óráig
(GESZ pénztár, 1181 Bp., Városház u. 16.)

Részletek: PDF

Tisztelt Szülők!



2020.02.03-án félévi értekezlet miatt 12 órától összevont ügyeletet tartunk.



Tájékoztató az ebédbefizetés változásairól



Tisztelt Szülők!


Tájékoztatjuk Önöket hogy a GESZ Élelmezési csoport 2020.01.10-től a 1184 Budapest, Űllői út 400. cimen a 3. emelet  321. és 322. számú irodában található.


További részletekért: PDF


 

                  

Tisztelt Szülők!

 

A Külső-Pesti Tankerületi Központ ezúton is tájékoztatja Önöket, a Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskolában 2020/2021-es tanévben, normál tantervű osztályt is indít.

A Tankerület hivatalos tájékoztatója  ITT olvasható.







Karácsonyi koncert napja

Tisztelt Szülök!

 

2019-12-19-én első négy órát tartunk.

Délben, illetve ebéd után haza lehet menni. 

Összevont ügyeletet biztosítunk.

Kérjük, ügyeleti szándékát jelezze az osztályfőnök felé.



Kerületi Vörösmarty Szavalóverseny

 

Idén is megrendezésre került a kerületi Vörösmarty Szavalóverseny, melyen 4 diákunk is képviselte iskolánkat. 5-6. osztályos kategóriában Karacs Boglára Liána és Gáspár Klára, 7-8. osztályos kategóriában Turbucz Kata és Bercsényi Máté.

Gratulálunk és köszönjük a részvételt és a lelkesedést!

Felkészítő tanárok: Nagy Alexandra, Pataki Anita és Urbán Ella Virág



Sisi német verseny

A Darus Általános Iskolában idén is megrendezték a más hagyománynak számító Sisi Királynéról szóló versenyt. Két csapattal képviseltük iskolánkat sikeresen. 12 csapat vett részt a kerületi iskolákból, és iskolánk a 2. és 3. helyezéseket hozták el.
Schlanker Rumpf III. helyezés: Diós Edina, Mester Mercédesz, Tóth Cintia, Maráczi Zsófia 8.a
Bild II. helyezés: Horváth Ágnes, Kelemen Kitti, Konnerth Péter, Karsai Bálint 8.a
Gratulálok csapatainknak és a többi versenyzőnek is!
Felkészítő tanár: Aszódiné Sánta Noémi


Kerületi rajzverseny

 

Állatábrázolás témában rendezte meg idén a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium a kerületi rajzversenyt. Méltóképpen képviselte iskolánkat a 7.a osztályos Tóth Dorina és a 8.a osztályos Fata Tícián.
 
Tícián az Ő Marc Chagall stílusában alkotott rajzával az előkelő  II. helyezést érte el.
 
Gratulálunk mindkettőjüknek, és köszönjük a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium rajztanárainak e  színvonalas verseny megrendezését!
 
Felkészítő tanár: Tolmácsi Klára



Kerületi nyelvi informatika verseny


Az idén is megrendezésre került iskolában ez a kerületi verseny, amelyen a 8. a osztály németes csapata vett részt.
Egy magyar városról kellett Ppt-t készíteni és ezt idegennyelven közvetíteni, minél kreatívabban.

Diós Edina, Horváth Ágnes és Konnerth Péter képviselte iskolánkat és a sok munka meghozta a gyümölcsét, mert I. helyezést értek el.

Gratulálok nekik és a többi csapatnak is!

Felkészítő tanár: Aszódiné Sánta Noémi


„Haza és haladás” Országos Történelmi Tanulmányi Verseny

 

Az idén két csapattal vettünk részt a 2002 óta megszervezésre kerülő „Haza és haladás” Országos Történelmi Tanulmányi versenyen. A verseny egy 45 perces írásbeli feladatsorral kezdődik, melynek kiértékelése után a legjobb 5 általános iskolás, és a legjobb 5 középiskolás csapat kerül be a szóbeli döntőbe. A szóbelin 3 feladatot kell megoldaniuk a csapatoknak, a villámkérdések után egy plakátot kell készíteni, majd egy szituációs, játékos feladattal ér véget a verseny.

Az írásbeli eredmények kihirdetését az idén is nagy-nagy izgalommal vártuk, a Lovasok csapata Konnerth Annával és Tóth Dorinával a 8. helyen végzett, az Árvízi hajósok csapata Hajnal Mátéval és Tick Donáttal viszont bejutott a szóbeli fordulóba!

Remek versenyzést követően az Árvízi hajósok csapata a II. helyen végzett!

Gratulálok a résztvevő csapatoknak a kiemelkedő eredményükért!

Felkészitő tanár: Böröczky Csaba

Ebédbefizetés 2020

Befizetési időpontok 2020. januártól május hónapig
Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskola
Befizetés ideje: 7.30-11.00 és 13.00-17.30 óráig

Január
2020. 01.07. kedd.
2020. 01.14. kedd.
február
2020. 02. 04. kedd.
  2020. 02. 18. kedd.  
március
 2020. 03. 03. kedd. 
 2020. 03. 17. kedd. 
április
2020. 04. 02. csüt.
2020. 04. 16. csüt.
május
2020. 05. 05.kedd.
2020. 05. 12.kedd.

További információk: PDF


Ebédbefizetés November


nov. 12, kedd. 7.30-11.00 és 13.00-17.30
nov. 19, kedd. 7.30-11.00 és 13.00-17:30

 PDF

Az ebéd árai emelkedtek

Az Elamen Zrt. ebéd ára: 730Ft/nap
diétás ebéd: 875Ft/nap

Ebédbefizetés októbertől - decemberig.

Október
okt. 08, kedd. 7.30-11.00 és 13.00-17.30
okt. 15, kedd. 7.30-11.00 és 13.00-17.30


November
nov. 12, kedd. 7.30-11.00 és 13.00-17.30
nov. 19, kedd. 7.30-11.00 és 13.00-17.30

December
dec. 10, kedd. 7.30-11.00 és 13.00-17.30
dec. 18, szerda. 7.30-11.00 és 13.00-17.30

 

 

Ebédbefizetés októberre.

szept. 10, kedd. 7.30-11.00 és 13.00-17.30

szept. 17, kedd. 7.30-11.00 és 13.00-17.30

a 2019. október 1-31-ig terjedő időszakra.

 

Étkezési pótbefizetés időpont változás

2019. augusztus 28.-án tartandó étkezés befizetés helyett 2019. 23.-án tartanak pótbefizetést a GESZ pénztárában. 

Ügyeleti napok


2019. 06. 26.
2019. 07. 10.
2019. 07. 24.
2019. 08. 07.
2019. 08. 21.

9:00 órától 14:00 óráig

2018/19-es tanév idegen nyelvi mérés eredményei


 

6.abc emelt

6.abc alap

NÉMET

79,5 %

48,87 %

 


 

6. abc –

1. csoport

6. abc –

2. csoport

ANGOL

92,28 %

74,06 %

  

 

8.a

8.b

ANGOL

88,66 %

-

NÉMET

64 %

40 %

 

 

A 6. évfolyamon 2 tanuló ért el 100 %-os eredményt az angol nyelvi mérésen.

 

A 8. évfolyamon angol nyelvből 4 fő valamint német nyelvből 1 fő ért el 100 %-os eredményt.

 

 

Az idegen nyelvi mérés két részből állt: olvasott és hallott szöveg értéséből, erre 2x30 percük volt a diákoknak.

 

 

Fejlesztési javaslatok.

  • hallás utáni értés fejlesztésére: a tankönyvi feladatokon túl további feladatok beemelése az órákra
  • szövegértés fejlesztésére: a tankönyvi feladatokon túl további szövegértési feladatok gyakorlása az órán és a korrepetáláson
  • a teljesítmény-stressz oldása beszélgetéssel, gyakorlással (vizsga imitálása, oldott hangulat fenntartása)

 PDF

Díjátadó

Május 14-én a Kondor Béla Közösségi Házban került sor A tél szépségei című művészeti pályázat díjátadójára. Az ünnepséget Patakfalvi Attiláné tehetséggondozási szakértő nyitotta meg, a díjakat Galgóczy Zoltán alpolgármester adta át a gyerekeknek és a felkészítő pedagógusoknak.

A pályázaton iskolánk tanulói szép eredményeket értek el.

2.helyezett:     Németh Szonja               4. c      Felkészítő: Kovács Enikő

 

3.helyezett:     Erdei Olivér László        1. a      Felkészítő: Szemők Zsuzsanna

Orosz Petra                     4. a      Felkészítő: Kovács Enikő     

Varga Zoltán                   4. b      Felkészítő: Falusiné Várkonyi-Klein Gabriella

A tanulók elismerésként egy oklevelet és A tél szépségei című színes képeskönyvet kapták ajándékul, melyben a pályázatra beérkezett közel 500 pályamű megtalálható.

Gratulálunk a díjazottaknak!




2019-2020. tanév szeptember és október havi étkezési díj befizetésének időpontjai

Ebédbefizetés szeptemberre.

aug. 09. péntek. 7.30-11.00 és 13.00-17.30 
aug. 21. szerda. 7.30-11.00 és 13.00-17.30 
a 2019. szeptember  1-30-ig terjedő időszakra

 

2019 - 2020 -as felvett tanulók listája:

EBÉDBEFIZETÉS!

május. 09. csütörtök 7.30-11.00 és 13.00-17.30 
május. 16. csütörtök 7.30-11.00 és 13.00-17.30 
a 2019. június  1-14-ig terjedő időszakra

 

Kedves leendő 1. osztályosaink Szülei!



2019. április 29-én hétfőn, 17 órakor szülői értekezletet tartunk
a Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskolában azon gyermekek szülei számára, akik beiratkoznak intézményünkbe a 2019/2020-as tanévre.




Leendő első osztályosok beiratkozása

 

Tisztelt Szülők!

A beiratkozáshoz szükséges papírokat a KRÉTA napló e-ÜGYINTÉZÉS felületére feltölthetik 2019. április 3-tól április 12. 12 óráig.

Az iskola vezetősége




Tisztelt szülők!



Az KRÉTA felületen az e-ÜGYINTÉZÉS bevezetése kísérleti jelleggel zajlik.
2019. szeptember 1-től már minden szülő számára használható lesz. Az első szülői értekezleten a szükséges információkról tájékoztatást fogunk adni.


Az iskola vezetősége 2019. március 1.


EBÉDBEFIZETÉS!

ápr. 09. kedd. 7.30-11.00 és 13.00-17.30 
ápr. 16.kedd 7.30-11.00 és 13.00-17.30 
a 2019.május 1-31-ig terjedő időszakra

 

Elsős beiratkozás!

Alapítvány 1%.

Tisztelt Szülők!

Kérjük, adójuk egy százalékának felajánlásával  idén is támogassák iskolánk alapítványát!
Pestszentimrei Ady Iskola Gyermekeiért Alapítvány

Meghívó a leendő elsős szülők számára

Kedves szülők!

Szeretettel meghívom Önöket
2019.március 4-én, hétfőn 12 órára a Pestszentimrei Ady Endre Általános iskolába
a 2019/20-as tanév Erkölcstan/Hit- és erkölcstan tantárgyból tartott szülői tájékoztatóra.
        Meghívó a leendő elsős szülők számára

Ebédbefizetés 2019.április 1-30ig terjedő időszakra.

márc. 7. csütörtök 7.30-11.00 és 13.00-17.30
márc . 19. kedd 7.30-11.00 és 13.00-17.30 

 

Elsős beíratkozás

Elsősök beíratása: 2019. április 11-12. 8 h-19 h között .

Farsangi mulatság

Farsangi mulatság a Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskolában
Időpontok: 
február:14-én 16:00-20:00 (felsős)
február: 15-én 14:00-17:00 (alsós)

d

Szülői fórum

SZÜLŐI FÓRUMRA hívjuk Önöket 2019. február 11-én 17.00 órakor a Pestszentimrei Sportkastélyba  (1188 Budapest, Kisfaludy u. 33/c)
Teljes meghívóhoz kattintson ide!

Friss híreink

2022. szeptember 06.
2022. szeptember 06.
2021. szeptember 09.

Süti

© 2018 - 2022 Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskola
okoiskola_logo.jpg
logo_code.jpg
mupa_partneriskola_logo_rgb.jpg
logo.jpg
bethlen-gbor-alapkezel.png
logo2017.png

Keresés